Az otthon szépsége

A természet szépsége – Erdély egy igaz(i) gyöngyszem Európában – Stefan Bela fotóiból válogattam

Csodálatos érzés és élmény időnként utazni… Előfordul, hogy (kezdetben) még képzeletben is. Fényképek alapján. A tervekből aztán szavak, majd végül – megfelelő hozzáállással, odafigyeléssel és időbeosztással – tettek lesznek. Így valósulnak meg az álmaink is. Erdélyben még sosem jártam. De szeretnék körülnézni. Köszönhetem ezt többek között egy kedves, erdélyi származású régi iskolatársamnak is, aki rengeteg kalandot… Tovább »

Utazz! – Európa – 5 gyönyörű hely, amit újra látnom kell!

Kedvelem a nyarat. És időnként szeretek utazni. Ma már rengeteg ‘kütyü’ áll a rendelkezésre hogy bárhova odataláljunk, mégis néha olyan jó érzés a térképet bámulni. /Úgy veszem észre, még mindig nosztalgikus hangulatban vagyok./ Évekkel ezelőtt több alkalommal 10 órás autóutakat tettem meg, hogy néhány szomszédos ország szépségeit végigbarangoljam. A régi – igazán kiváló – filmes fényképezőgép… Tovább »

Művész portrék – Varga Miklós énekessel beszélgettem

Különös világot élünk. Néha eltűnődöm, mi alakította a zene területén az ízlésemet, és mi lehet az oka annak, hogy énekesek, művészek több évtized után is értéket képviselnek, míg sokan mások a felejtés mélységeibe lezuhanó üstökösként eltűnnek. Titok ez, amit találgathatunk, de biztosan meg nem magyarázhatunk. Azt hiszem, igazából a tehetség és a kiváló munka egysége… Tovább »

Utazz! – Varázslatos Skócia – A legendák földje

Skócia Európa egyik legkülönlegesebb országa. Gyönyörű tavak, titokzatos hajnali ködfátyol, az ég felé törő sziklafalak, rejtelmes erdők. Legendák világa, ahol a jó és a rossz harca a kegyetlenkedések és vérengzések időszakát is létrehozta a történelem viharában. Lázadások, szenvedélyes összecsapások, trónfosztás és trónkövetelés… Titkokról, szörnyekről szóló legendák, Sir Walter Scott és Rob Roy élettörténete rendkívüli érdekesség…. Tovább »

A vidék bája – Provence és levendula

A francia vidék hangulata csodálatos. Provence a levendulamezők, napfény, tengerpart, fűszerek, ízek és illatok harmóniája. Mesés és megragadó. Vonz, majd szinte rabul ejt. A nyár és a vidámság hangulata állandó. Az ódon fagerendák és kőházak történelme pedig nélkülözhetetlen. A Dél-franciaországi térség elválaszthatatlan a festői kisvárosok hangulatától, a levendula illatától valamint a legjobb minőségi francia boroktól…. Tovább »

Utazz (gasztronómia országba)! – Európa vidékei és ízviláguk

Az európai országok mindegyikének különös és egyedi a történelme. Gyarmatok, világháborúk területszerzések tarkítják, ami gyakran a mindennapi életben, a kialakított hagyományokban is nyomot hagy. A távol keleti ízvilág megjelenik Angliában, ahol az egyik legjellegzetesebb fűszer a curry, ami római kömény, kurkuma, lepkeszegmag és chili paprika keveréke. A gyarmatrendszerek megszűnését követően a britek az indiai aromákat próbálták… Tovább »

Utazz! – Európa legszebb helyei a bakancslistádon vannak?

Az Azori-szigetek Portugáliához tartozó szigetcsoport, amely az Atlanti-óceánon helyezkedik el a fővárostól megközelítőleg 1500 km távolságban. Valamennyi sziget egy-egy bazaltvulkán, amelyből 9 még most is aktív.  A helyszínen barlangok, szakadékok, krátertavak és termálvizes helyek találhatóak. Hallstatt egy festői felső-ausztriai kisváros az Alpokban. Sóbányájáról, valamint az egymásra épült házak gyönyörű látványáról is híres hely a nevével… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!