Az otthon szépsége

Fotós portrék – Ernie E. Suto: Számomra a leglényegesebb a természetfotózásban az inspiráció és az alázat /Az év természetfotósa 2016. verseny IX. Tájak|Landscape kategória I. díj – Az ezeréves fa/

Napjainkban divatos dolog a sikerről kommunikálni. Azt hiszem, mégis a fogalom tartalmának megértéséhez gyakran az életben megtörtént kudarcokat és győzelmeket is szükséges figyelembe venni. Fontos, hogy a szavak és mondatok mögött valódi eredmény, igaz történetek és tanulságok is álljanak.

“Nagyon szeretek írni. Különösen rendkívüli, amikor ismeretlen személyekkel készít(het)ek interjút, akik aztán később munkájukkal, sztorijaikkal hatást gyakorolnak majd a gondolkodásmódomra. Ez egyben egy nagy kaland is sok munkával, ugyanakkor fantasztikus élményekkel.

Hogyan ismertem meg Ernie E. Sutot és munkáit? Az interjú során erre a kérdésre is – mint sok más izgalmas dologra – megkapjátok a választ. Kezdetnek csak annyit mondok, köszönet érte Czakó Balázs fotográfusnak.

Mindig igyekszem naprakész módon tájékozódni a természetfotózás és a pályázatok világában. 2016 novemberében került kiosztásra ismételten ’Az Év Természetfotósa’ díj, ahol Ernie a IX. Tájak|Landscape kategóriában ’Az ezeréves fa’ fényképével I. díjat kapott.

Ernie E. Suto magyar származású természetfotós, aki több éve járja már az Amerikai Egyesült Államok lenyűgöző vidékeit, hogy a napfelkelték és naplementék színes vagy időnként halvány, bágyadt óceánparti látványát, a viharok vad megnyilvánulását, a kőzetek szépségét, vagy a fények játékát sok egyéb érdekességgel együtt bemutassa.

Vermillion Cliff National Monument – 2014.

Ernie, már régóta élsz az USA nyugati partján Kalifornia állam Redondo Beach nevű városában, ami Los Angeles körzetéhez tartozik. Hogyan kerültél az Egyesült Államokba, és miért pont ezen a vidéken telepedtél le?

Először is köszönöm szépen a lehetőséget, hogy interjút adhatok. Az Egyesült Államokba több mint 12 éve költöztem. Előtte Kanadában éltem 1998-tól. Szóval 21 éve rúgom a port Észak-Amerikában.
Az USA-ba az akkori munkámnak köszönhetően kerültem. Eredetileg 5 évre szólt a szerződésem, de miután “kinyílt a szemem” itt a nyugati parton az elkepesztő természeti adottságokat illetően, eldöntöttem, hogy maradok, és amennyi időt csak lehet, a természet felfedezésére és fotózására fogok szánni.

Bevallom, amikor Czakó Balázs fotográfus ajánlott Téged egy beszélgetéshez, még nem tudtam, hogy rendelkezel magyar első díjjal. Egyszerűen csak elkezdtem nézegetni a munkáidat, amit aztán másnap is folytattam. Órákig. Arra gondoltam, hirtelen annyi szépséget és új dolgot látok általad képekben megfogalmazva, hogy szinte nem tudom befogadni. A győztes fotódat milliónyi csillag látványával éjszaka készítetted. Pontosan hol és hogyan készült a kép és mi a különlegessége a tartalmának?

Nagyon örülök, hogy Balázs említette a nevem, igazán rendes tőle. Egyébként jövő évben jön hozzám frissíteni a tudását.

Igen, tavaly az én fotóm kapta az első díjat a NaturArt versenyen a Tájfotózás|Landscape kategóriában. Hogy őszinte legyek, aki ismer, tudja, hogy nem vágyom ’celebfotós’-nak lenni. Szeretem megosztani a képeimet, de nekem nagyobb siker, ha másokat tudok inspirálni.

“Úgy beszéltek rá arra is, hogy a versenyen indítsak néhány képet. Ha jól emlékszem, pár órám volt csak,  hogy összerakjam az anyagot, befizessem a nevezési díjat, szöveget írjak, és összeállítsam a fotóval kapcsolatos információkat. Nagy köszönetem érte a ‘tettesnek’.

’Az ezeréves fa’ című fotót a Fehér-Hegység nevű helyen készítettem a Keleti Sierrákban ha jól emlékszem 3-4 évvel ezelőtt hajnali 2 óra körül, amikor a Tejút pontosan megfelelő magasságban helyezkedett el a fa felett. A helyszín 3000 méter magasságban található. Az alkotás körülményei tulajdonképpen elég viccesek voltak. Egy zseblámpa fényét használtam a megvilágításhoz, amit végül túl erősnek éreztem.

Sokat gondolkodtam, mit alkalmazzak arra, hogy tompítsam a fényt. Amikor a zsebembe nyúltam, észrevettem, hogy van nálam egy világosbarna szalvéta, ami még a Starbucks kávézóból maradt nálam aznap délutánról. Ezt két rétegben a zseblámpa elé helyeztem. A szűrt fény tökéletesen működött.

   NaturArt Az év természetfotósa 2016. – IX. Tájak|Landscape kategória I. díj            Az ezeréves fa – 2014.

Lehet, hogy én is meglepetést okozok Neked, de kislányként szinte imádtam az indiánokról szóló filmeket. Az egyik legnépszerűbb és a fotósok által legtöbbet fényképezett hely az Arizona állambeli Page város közelében az Antilop-kanyon, amely a navahók földje. (A navahó indiánok egyébként a második világháború ideje alatt az USA hadseregében kódbeszélőként is szolgáltak.) A kanyon kőzetét a víz alakította, aminek két szakasza a Hasadék (Felső Antilop-kanyon) és a Dugóhúzó (Alsó Antilop-kanyon). A vaslétrákon a mélységbe jutva a helyszíneken fantasztikus fényjátékokat lehet lencsevégre kapni, miközben a víz bármikor nagy erőkkel bezúdulhat. Hogyan készülsz fel egy ilyen veszélyes helyszínre tervezett fotós túrára? Mi a sztorija a képeidnek?

Amikor először láttam képeket az Antilop-kanyonról, akkor azonnal az álmommá vált, hogy ott fotózhassak. Mindkettő kanyont bejártam, és ma már elmondhatom, minden fotós szempontból érdekes helyet ismerek. Ezt nagyrészt annak is köszönhetem, hogy van egy nagyon jó navahó indián barátom, akinek a családja birtokolja a földet, ahol a Felső-kanyon helyezkedik el. Veszély csak akkor áll fenn, ha nagy mennyiségű eső esik, ami a sivatagban összegyűlik, majd lezúdul a területre. Ma már a szervezők odafigyelésének köszönhetően csak biztonságos körülmények között juthat be látogató a szurdokokba.
Amióta komolyabban foglalkozom természetfotózással, több alkalommal kerültem veszélyes helyzetbe. Sokan érkeznek más kontinensekről, országokból úgy, hogy nem tapasztaltak olyan különleges körülményeket, amelyek itt várnak rájuk. Én éveket tanultam a megfelelő viselkedést, míg rutint szereztem.

“Az előkészületeknek életbevágó szerepe van, bármilyen környéken tervezzünk is túrákat. És ez abszolút nem vicc.

Nagyon sokszor jártam helyeken, ahol sajnos tragédiába fulladtak a kirándulások, mert felkészületlenek voltak a turisták. Saját magam is segítettem már nehéz helyzetben. Utolsó alkalommal a Pekaboo nevű kanyonban, ami 40 cm szűk jó 500 m-en keresztül. Tavaly év végén elvégeztem egy egészségügyi tanfolyamot is, hogy még hatékonyabb legyek.

De hogy érdekesebbé és izgalmasabbá tegyem a beszélgetést, összeszedtem néhány sztorit a saját kis kalandjaim közül.

A túráim során a sivatagban többször találkoztam csörgőkígyókkal és skorpiókkal is. Aludtam 3500 méter magas hegyen sima hálózsákban sátor nélkül, ahol arra ébredtem hajnalban, hogy egy Puma néz velem farkasszemet.

Túráztam már egy 20 m széles égig érő, függőleges falakkal körbevett szurdokban is, ahol az éppen lezúduló eső olyan vízemelkedést okozott, hogy kénytelen voltam egy kis helyre felmászni, ahol 7 órát töltöttem el, amíg a vízszint csökkenni kezdett. Így hajnali 3 órakor el tudtam elindulni a hideg vízben a kiindulópont felé. Máskor volt, hogy arra ébredtem, a sátor külső oldala felől egy medve szaglássza a fejemet. És még sorolhatnám…

“Nekem a fotózás nem az utak vagy a parkolók mellett történik, hanem távol a civilizációtól és az emberektől. Az otthonom nem ott van, ahol becsukom magam mögött az ajtót és bemegyek a lakásba, hanem amikor kisétálok onnan.

Antilop-kanyon – A hullám – 2015.

Felső Antilop-kanyon – Fényjáték – 2012.

Nagyon felkeltették a kíváncsiságomat egy kihalt, régi ’szellemvárosról’ készült fotóid is. Mi a története a helynek és az expedíciódnak?

Bodie szellemváros a Keleti Sierrák északi felén található. Egy William S. Bodey nevű felfedező talált aranyat a környéken 1859-ben. 1861-ben már kisvárossá nőtte ki magát, ahova minden irányból érkeztek az aranybányászok. Iskolák, templomok és bárok működtek, ahol a munkások időnként az alkoholba fojtották a bánatukat. Miután az arany fogyni kezdett, a hely néhány év alatt elnéptelenedett. Az ablakokon betekintve még lehet látni az iskolák osztálytermeit a padokkal, székekkel, és egyéb tartozékokkal. A városba a mai napig egy 5 km hosszú rögös földút vezet azért, hogy átélhetőek legyenek a kor utazási körülményei. Ha valaki valami egyedit szeretne fotózni, javaslom az éjszakai túrát, ami azonban csak vezetővel megengedett díjfizetés ellenében.

A természet varázsa és szépsége engem mindig lenyűgöz. Az világörökség egyik részét az USA nemzeti parkjai adják. A kaliforniai Yosemite Nemzeti Park a Sierra Nevada nyugati hegyvonulatainak lejtőin helyezkedik el. A völgyet még 1864-ben védetté nyilvánították. Gleccserek és vízesések csodáját nézhetik meg a látogatók, ahol a nagy szintkülönbségek miatt a növényvilág is változatos. A felhők és a sziklák találkozásának gyönyörű pillanatát örökítetted meg. Hogyan találsz rá azokra a helyszínekre egy idegen környezetben, ahonnan ilyen szép pillanatok megragadásával lehet egy technikai eszközön keresztül emberek ezreire hatást gyakorolni?

A Yosemite Nemzeti Park egy másik álomhelynek tűnt, ahogy megláttam róla az első képeket sok évvel ezelőtt. Mára nagyon jól megismertem köszönhetően annak, hogy egy szintén természetfotós ott dolgozó parkőr megosztott velem főleg olyan helyeket, ahova nem sok turista jut el.

A Yosemite Völgybe általában csak télen megyek, amikor a turisták nem mernek nekiindulni a lefagyott, havas, szakadékokkal teli 2 órás helyszínre vezető útnak. Nyáron számomra a park semmilyen élvezetet nem nyújt a világ többi kontinenséről érkező ember millióinak köszönhetően, akik hangoskodva, szemetelve, és a természetet nem tisztelve viselkednek.

Hogyan találok rá különböző helyekre? Egyre több időt töltök el azzal, hogy Google Earth-on keresek érdekesnek tűnő térségeket, amelyek el vannak rejtve az emberi szem elől. Többször is előfordult, hogy 8-10 óra utazás és 3-4 óra kemény gyaloglás után ráleltem arra, amit látni szerettem volna. A valóságban azonban nem nézett ki olyan jól a hely, így sarkon fordultam és kerestem mást, vagy egyszerűen hazaindultam. Nem vagyok elkeseredve az ilyen helyzetektől, mert biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb meglesz az eredménye a folyamatos kutatásnak.

Sierra Nevada (USA, Pacifikus-hegységrendszer) – 2016.

A Yellowstone Nemzeti Park a világ legrégibb nemzeti parkja a Sziklás-hegységben. (Maci Laci és Bubu maci, valamint kedvenc vadőrük otthona is.) Érintetlen. Fortyogó gejzírek és kénköves tavak világa is egyben. Egy ilyen helyen mire kell a leginkább odafigyelni egy fotósnak, hogy a munkája eredményes legyen?

A Yellowstone Nemzeti Park valóban egy természeti csoda geológiai szempontból, és árulkodik azokról a vulkáni tevékenységekről, amik a mai napig fellelhetőek az egész Nyugat-Amerikai kontinensen.
A gyönyörű helyszínekre itt is milliónyi turista özönlik általában. A látogatásra a legjobb, legegyedibb időpont az ősz és a tél. A fotózásra legalkalmasabb időpont akkor van, amikor a Nap alacsonyan áll a horizonton. A területtől délre található a Grand Tetons Nemzeti Park, aminek a szépsége lenyűgöző. Volt alkalmam tavaly eltölteni három hetet ott, ami kevésnek bizonyult. Mindig találtam valami újat, ami elkápráztatott.

Yellowstone Nemzeti Park – Grand Prismatic Gejzír – 2016.

Fényképeztél a Death Valley Nemzeti Parkban (Halál Völgye) is, amely a legszárazabb és legforróbb éghajlatú térség. Nevét az aranyláz idején a bevándorlóktól kapta, akik eltévedtek, és majdnem elpusztultak a völgyben. Sokan egy mulasztás miatt az életükkel fizettek. Itt a nappali átlaghőmérséklet a nyár közepén meghalad(hat)ja az 50 °C értéket is. Ha fotós túrát tervezel (alkalmanként turistákkal is), mire fordítjátok a legnagyobb figyelmet? Milyen veszélyek várnak a látogatókra? Milyen felszerelés és kondíció szükséges egy ilyen expedícióhoz, hiszen a sivatagi időjárás nagyon megviselheti az embert?

A Halál Völgye az egyik kedvenc helyem. Iszonyú meleg van ott az év nagy részében. Annyira, hogyha például egy tojást ráütünk egy kőre, néhány másodperc alatt megsül. Az is érdekes, hogy ott az ember nem izzad, mivel a nedvesség azonnal elpárolog. A szervezet rövid idő alatt nagy mennyiségű vizet veszít. A Halál Völgyébe emiatt járunk csak télen, amikor az idő elviselhető, így nem kell felkészülni extrém helyzetekre.

Az egyik legelszomorítóbb történet, amit valaha is olvastam, az egy négytagú német családról szól, akik eltűntek nyomtalanul. A maradványaikat 15 év múlva találta meg egy expedíció a semmi közepén.

Korábban én is elindultam egy offroad-on, ami nagyon rossz állapotban volt. 50 km-t vezettem 12 óra alatt rajta szerencsére deffekt nélkül. Ilyen köves, sziklás utakra kettő extra kerékkel érdemes elindulni, és minden napra 4 liter vízzel kell számolni a sivatagokban.

Halál Völgye – Napfelkelte – 2015.

Halál Völgye – Eső után – 2016.

Mojave-sivatag – Újhold – 2016.

Mit tanácsolsz azoknak a fotósoknak, akik elhatározták, hogy mindenképpen kijutnak Kalifornia egyik legcsodálatosabb vidékére, ahol a természet erőivel fognak farkasszemet nézni?

Kalifornia nemcsak azért a kedvencem, mert itt élek, hanem azért is, mert véleményem szerint a legegyedibb. Itt minden megtalálható, ami más államokban nem. Van gyönyörű óceánunk, vannak sivatagjaink, óriási hegyeink és csodálatos erdőink.

“Ha javasolni kellene valamit természetfotósoknak, akkor az a legfontosabb, hogy MIT, MIKOR és HOL fényképezzenek. Ezt mindenkinek érdemes követnie. Ez a leglényegesebb véleményem szerint.

Nagyon sok magyar fotóssal tartom a kapcsolatot a közösségi médián keresztül. Segítem őket tanácsokkal és ötletekkel a képeiket illetően. Folyamatosan kiemelem nekik, hogy ne olyan képeket készítsenek, amit más is meg tud csinálni, hanem olyat, amilyet senki sem.

Törekedni kell az egyszerűségre, a letisztultságra. És nem kell mindent megosztani csak azért, mert jártunk valahol.

“Nem az a lényeg, hogy mennyi kép készül, hanem az, hogy JÓ fényképek szülessenek! Nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

Ezt egy kicsit hiányolom az otthoni munkákat nézve. Tisztelet persze a kivételnek!

Mint már említettem, nem vágyom rá, hogy híres legyek, habár sok képem van elhelyezve nagy méretben luxus otthonokban éppúgy, mint bevásárló központokban akár New York-ban is. Nekem mégis sokkal nagyobb örömöt okoz az, amikor valaki munkáján látom, hogy fejlődik a tanácsaim által, vagy esetleg jobb fotót készít, mint én. Nekem az nagyobb sikerérzetet ad.

“Számomra a leglényegesebb a természetfotózásban az inspiráció és az alázat.

Keleti Sierrák – Convict tó – 2012.

Milyen terveid vannak a jövőben?

Nagyon jó kérdés! Mivel rengeteg természetfotóssal tartom a kapcsolatot szerte a világon, így már sok meghívást kaptam Japántól, Új-Zélandig. Mégis szívem szerint a magyar fotóskollégákra vagyok a legjobban kíváncsi, akikkel személyesen még nem találkoztam, de egyéb módon tartjuk a kapcsolatot évek óta.

Kaptam egy felkérést is egy előadásra Budapesten jövőre, ahol nagyobb közönség előtt kell majd prezentációt tartanom. Szóval meglátjuk. Nem szokásom előre elárulni a terveimet. Inkább szeretek meglepetést okozni, amiket mértékkel persze én is nagyon kedvelek.

A beszélgetés végéhez közeledve van egy fontos dolog, amit hangsúlyozni szeretnék… Amikor az interjúimat összeállítom, számomra a középpontban mindig az ember áll, aki az alkotást létrehozza.

Kérlek, picit mesélj magadról, a személyedről, a vidékről, ahonnan származol, hogy jobban megismerhessünk Téged. És arról, hogyan gondolkodsz a fotográfia világáról, az újításokról, az innovációról milyen elképzeléseid vannak? Még arra is kíváncsi vagyok, Magyarország gyönyörű tájait a jövőben meglátogatod majd?

A legnehezebb dolgom akkor van, amikor megkeresnek különböző fotós újságoktól vagy internetes fórumokról, hogy magamról írjak. Na jó, vágjunk bele! Szóval… Dunaújvárosban születtem és nőttem fel, de már a húszas éveimben felkeltették a kíváncsiságomat az idegen kultúrák és helyek. Németországba utaztam, majd később bejártam egész Európát. Az érdeklődésem határtalan volt, és szomjaztam arra, hogy Amerikát is lássam.

Az első utam Kanadába vezetett. Később elutaztam egy messzi, északi kisvárosba Nunavutba, hogy kiderítsem, hogy valóban éjszakánként a jegesmedvék bemerészkednek-e a lakott területre, hogy a kukákban kutassanak élelmiszer után. Igaz volt.

Ismét visszatérve Kanadába 8 évet töltöttem el ott, majd átköltöztem a napfényes Kaliforniába, ahol lassan 13 éve élek.

Megközelítőleg 4-5 éve alkottam egy facebook csoportot, ahol próbálom összegyűjteni az Észak-Amerikai kontinensen élő magyar fotósokat. A csoportnak a mai napig 140 tagja van. Ha őszinte akarok lenni, az elmúlt évek során egy magyar természetfotóst sem találtam, aki annyira benne lenne a fényképezésekben és a túrázásokban, mint én. Nagy vágyam, hogy megosszam valakivel alkalmanként az útjaimat és a tapasztalataimat. Sok helyen megfordultam már, ahol nemcsak az első magyar, hanem az első fotós is voltam. Imádom a kihívásokat a túráim során, és igyekszem olyan dolgokat felfedezni, amit más még nem, vagy csak kevesen. Mindig történik valami, ami emlékezetessé tesz minden egyes utat.

“Az életünket az emlékeink teszik gazdaggá, és nekem sosem elég belőlük.

Már általános iskolás koromban érdekelt a képalkotás. Az egyik legjobb voltam a rajzórákon. Imádtam a képeket megjeleníteni, bármi is volt az. Később mindez átfordult a műszaki rajzok felé, ahol különböző háromdimenziós megjelenítést kellett létrehozni. Az első fénykepezőm egy filmes Minolta Maxxum (Dynax)5 volt.

“Ma a Nikon csúcsgépeit és a legjobb objektívjeit használom természetfotózásra.

Utah állam (USA) – Víz és szél okozta eróziós bomlás a kőzeteken – 2016.

Soha nem gondoltam volna a ’90-es évek végén, mikor még filmes fényképezőgéppel dolgoztam, hogy a fotográfia ilyen nagy mértékben kinövi magát, és emberek milliói fognak majd 20-30 megapixeles digitális fényképezőkkel fotózni. Ez valami iszonyatos növekedés a fotográfia történetében. Mióta digitális gépekkel dolgozom, rengeteget finomodtam. Főleg az utóbbi néhány évben érzem a siker igazi ízét. Rengeteg e-mail-re kell válaszolnom és felvételeket véleményeznem. A legkedvesebb sztorim egy idős, 74 éves Japánban élő professzorhoz fűződik, akit kb 2 éve tanítok Skype-on fotózni. A legtiszteletreméltóbb személy, akit valaha is oktattam és ismerek a mai napig. Valószínű, hogy a közeljövőben meglátogatom személyesen is.

“A fotózás egy olyan tevékenység, ahol a kreativitás játssza a főszerepet a jövőbeli kép elkészítéséhez.

Ha helyesen használjuk a fotográfia eszközeit (fényképezőgép, objektívek stb.), akkor nagy a valószínűsége, hogy szép képek fognak születni. Főleg ha társul hozzá nagy adag ötletesség is.

“A siker lényege a folyamatos gyakorlás. Ha mindennap tanulunk egy kicsit sok képből, akkor az garantáltan előbbre juttat minket a siker fele vezető úton.

Hogy a munkámról is beszéljek egy kicsit… Évente több workshop-ot is vezetek itt a nyugaton. A világ leghíresebb természetfotósaival tartom szinte napi szinten a kapcsolatot. Nagyon sokukkal találkoztam már személyesen is. Néha együtt is dolgoztunk. Szinte bárhova megyek, mindig belebotlok valakibe, akit vagy én ismerek, vagy engem ismernek a közösségi médiából vagy az internetről. Rengeteg barátság szövődött már sok fotóssal így.

A saját képeimmel soha nem vagyok elégedett. Úgy nézem őket, mintha más személy készítette volna, és keresem a hibákat. Abszolút maximalista vagyok a fotózásban, de minimalista az életben. Nem tűröm a hibákat a fényképezésben. Van olyan képem, amin hónapok óta dolgozom. Mindig visszatérek rá. Látok benne fantáziát, de eszembe jut, hogy mit változtassak rajta. Kicsit játszom velük, elütöm az időt, amíg nem érzem úgy, hogy ennél többet már nem lehet belőle kihozni.

Tervezem, hogy fotózok majd Magyarországon. Elég sokan elmondták, hogy társulnának szívesen mellém, ami nekem nagyon sokat jelent. Olyan tehetséges magyar fotósokkal fogok találkozni, akiket csak az internetről ismerek, de most végre találkozhatunk élőben is.

Nálam az egyik legfontosabb szabály a ‘mikor és hova’ a természetfotózásban. Már régóta szeretnék ősszel fényképezni valahol a hegyek között, amikor a levelek változtatják a színűket, és pára is van a levegőben. Mindig is tetszettek az ilyen jellegű képek Több helyszín is van a listámon, remélem, mindenhova sikerül majd eljutnom. De ez is maradjon a jövő titka egyelőre.

Ernie, hatalmas élmény volt Téged megismerni, és a válaszaidat olvasni. Számomra megelevenedett a fotóidat bámulva az a világ, amit megörökítettél, habár még sosem jártam az Amerikai Egyesült Államok területén. Köszönöm ezt a meghatározó és különleges érzést. A munkádhoz a jövőben is nagyon sok sikert és szép fényeket, jó sztorikat kívánok.

Remélem, még beszélgetünk majd ezekről.


Ernie E. Suto munkáit itt nézhetitek meg:

http://www.erniesutophotography.com/
https://www.facebook.com/E-Photography-121775224558452/

https://www.flickr.com/photos/48136992@N02/

Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Legyen mosolygós, vidám a napod!

Ha szívesen olvasol a lakberendezés témán kívül különleges személyekkel érdekes interjúkat, öröm Számodra ötletelni a konyhában, kedveled az állatokat és a természetet, érdekel a fotózás, vagy csak kikapcsolódnál egy fárasztó, hosszú nap után, iratkozz fel a blogomra.

Az instagram oldalamon elsősorban a terveimet és a fotóimat láthatod. /https://www.instagram.com/kotamelinda/

Ha van kedved, követhetsz Az otthon szépsége Facebook oldalon is /amit már közel 5 éve szerkesztek/. Szívesen fogadom a véleményedet is, örülök, ha írsz nekem e-mailt /azotthonszepsege@gmail.com/ vagy hozzászólást.

Kóta Melinda

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!